



A Hering Cégcsoport egy 100%-ban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás, amelynek sikertörténete már több, mint negyed évszázada íródik.
A kezdetek még a 80-as évek végére, 90-es évek elejére datálódnak amikor az alapítók megnyitották a Jászság szívében gépjármű alkatrészek és tartozékok értékesítésével foglalkozó üzleteiket.
Az autók iránti szeretet és odaadás továbbra is kitartott, aminek eredménye képen 1993-ban megnyitott a családi vállalkozás első autószalonja Jászberényben. Nem telt el 10 esztendő és már a megyeszékhelyen, Szolnokon is nyílt Heirng tulajdonú Toyota képviselet, lefedve ezzel az ország ezen régióját.
2008 az a időpont, amikor GM kötelékébe tartozó, Magyarországon méltán népszerű, Opel márka forgalmazása is felkerült a palettára. Először Heves megyében, a festői szépségű Mátra tövében, Gyöngyösön, később Szolnokon és Jászberényben is. 2018 őszétől pedig már egy történelmi városban, a borásztáról is méltán elismert Egerben is elérhetőek a közben a PSA konszern tulajdonába került villámos modellek.
Időközben a kínálatba felvett márkák sora is bővült (Lexus, Lada), amelynek következtében mind lefelé, mind pedig felfelé szegmentálva a piacot, újabb ügyfél körök számára nyílt meg a lehetősége annak, hogy elköteleződjön a Hering Cégcsoport és az
általa képviselt márkák iránt.
Ezen széles választék és szolgáltatási körnek, valamint az odaadó áldozatos munkának köszönhetően a cégcsoport ostromolja az 1.000 db/év forgalomba helyeztt gépkocsik számát!
Természetesen a gépjármű értékesítés mellett mindazon egyéb szolgáltatások is megtalálhatóak a cégcsoport portfóliójában, amivel gépjármű kereskedelemmel foglalkozó cégek nagy többsége nem hagyhat le palettájáról.
Hogy mik ezek?
Mi garantálja a sikert?
Az alapítók, és ezen hosszú idő alatt felcseperedett, majd a szakmába elmélyült és profi szakemberré váló utódok is, mind a mai napig aktívan részt vesznek a Cégcsoport stratégiai tervezésében és napi operatív munkájában, biztosítva a folyamatosságot, a szervezeti és anyagi stabilitást, valamint az eddig megszokott magas színvonalat.
Várjuk szalonjainkban! Lépjen velünk kapcsolatba!